Bemutatkozás

 

A Tóbanjáró Kft. küldetésének tekinti a természet közelségének megszerettetését, a hagyományos értékek képviseletét, a gyermekek ilyen irányú neveléséhez való hozzájárulást. Ezért folyamatosan szépíti, alakítja a rendelkezésére álló tanyát, és a mellette lévő, Klebersberg Kúnó által alapított tanyasi iskolát. Emellett kiemelt figyelmet fordít az őshonos magyar háziállatok összegyűjtésére és tartási körülményeik optimalizálására, valamint megismertetésükre.

Tanyasi környezetben, a természet közelségét élvezve felnőttnek, gyermeknek, családoknak, baráti társaságoknak, munkahelyi teameknek, iskolai osztályoknak egyaránt remek lehetőség nyílik a kikapcsolódásra. Amellett, hogy a Tóbanjáró Lovasudvar megfelelő kiváló helyszín ehhez, elhelyezkedése és megközelíthetősége szintén kedvező: a Lovasudvar Szegedtől 21 km-re, Budapesttől 150 km-re, az M5 autópályától 6 km-re található, közvetlenül az aszfaltozott út mellett.  

A Tóbanjáró Kft. fő tevékenysége a lovasoktatás, a lovak tartása, de emellett táborokat és különböző rendezvényeket is szervez a rendelkezésére álló helyszíneken.

Több oktatási intézmény mellett gyakorlati képzőhelyként is működik Lovász, Lovasedző és Lovastúravezető képzésekben.

És hogy miért "Tóbanjáró"

A Lovasudvar nevét az ismert ménről, Tóbanjáróról kapta, aki galopp, military és díjugratás szakágban is versenyzett, illetve jelenleg is versenyez.

Honlapunkból megismerheti a Tóbanjáró Lovasudvart, és reméljük, nemsokára Önt is vendégül láthatjuk!